A varázslás szó fogja lefedni mindazt, amit nem ismersz, és elsőre furcsának tűnik, vagy totális űrutazásnak, esetleg kvantumfizikának, metatudománynak, de valamiért mégis jobban leszel tőle. Sokkal jobban! Tartósan!
Ezeknél a módszereknél nem a csontok és az izmok felől közelítem meg a kérdéseket, hanem az idegrendszert dolgoztatom.
Nem azt vizsgálom, hogy a panaszaidra hogyan reagált a struktúra, hanem azt fogom megnézni, hogy ha nem a jól érzékelhető kötőszövet okozza a gondot, akkor mi mozdítja el a kötőszövetet.
Mindennek, ami itt van, tudományos háttere van, mert én két lábbal a földön álló típus vagyok. Szeretem a bizonyítékokat és a hiteles esettörténeteket.
A fizikai testünkről régóta tudjuk, hogy egyfajta projekció. Nem véletlenül ismerik el egyre több betegségről, hogy pszichoszomatikus.
Régen erről nagyon sokat tudtak, amit nekünk újra fel kell fedezni, mert egyre távolodunk a természettől. A gyógyítás szót szándékosan nem használom. A visszavezetés, a segítés - ezek a szavak jobban kifejezik azt, amit ezek a dolgok tudnak.
2023 augusztus óta foglalkozom a doTERRA illóolajakkal, ami nagyon nagy változásokat hozott a saját életembe és így másokéba is, mert látszott is, de egyre nyíltak ki az emberek és nagyon őszinte, nagyon mély beszélgetések bontakoztak ki, amiért végtelenül hálás vagyok. Nagyon sokan körülöttem már ugyanolyan szenvedéllyel osztogatják az olajakat és tanulmányozzák azt a könyvet, amiből én is rendszeresen ihletet merítek.
Számtalan csodálatos történetem van az eddigi, aromatikus felhasználással illetve az olajak/olajkeverékek helyileg alkalmazásával.
Ezek nem aromák, bár tényleg nagyon jó illatuk van, de ez a legkisebb része. Koncentrált, nagyon potens, növényi hatóanyagok, amik gyönyörűen és gyorsan dolgoznak, ha bármilyen kihívással (fájdalmak, emésztési panaszok, fejfájás, depresszió, szorongás, alvászavarok, stresszkezelési nehézségek, felfázás, megfázás, stb., illetve lelki problémák) találjuk szembe magunkat.
Így ez a megközelítés biokémiai.
A fizikai kezelések a mozgásra irányulnak főleg, a SOC a biokémiai részre (megkíméllek tőle, de órákig tudnék róla mesélni, hogy pl érzelmi szinten hogyan és miért hatnak ezek), az Access pedig az energetikai struktúránkat dolgozza meg, a hiedelmeinket és az elakadásainkat. Szerintem ez a 3 szinergiában a legtutibb :)
Nincs rá semmi garancia, hogy Boyd Truman valaha még jön Magyarországra, ezért túl sokat nem gondolkodtam, hogy akarok-e tanulni valakitől, akinek 29 éves tapasztalata van.
Ez a protokoll teljesen új dimenziókat nyitott az illóolaj esszenciák felhasználását illetően, mert rendszerezi és összefoglalja a szervrendszereket, a tüneteket és célzott, egyéni kezeléseket biztosít. Számos esetben vannak kontraindikációk, amikor valakin valamelyik esszenciát nem javaslott használni, így magába a helyettesítésbe is mélyen belementünk.
A hatás a korábbiakhoz képest minimum a 10x-ese és gyorsabb az eredmény, bámulatos.
Maga a technika egy rétegezés, adott sorrendben adott olajakat használunk.
Sok időt nem vesz igénybe, így szuperül lehet keverni masszázzsal, csontkovácsolással, de még a testtartásjavítással is. Az Access Bars kezelések mellé pedig vagy egy gyorsítósáv vagy egy olyan segítség, ami a megnyugváshoz vezet el. Mikor mire van szükség.
Lehetőség van arra is, hogy egy-egy protokollt megtanuljon bárki és otthon is lehessen alkalmazni, ezt nagyon fontosnak tartom! Segítek hozzá mindent beszerezni is.
Kiemelten fontosnak tartom, hogy egyfajta jó kontrollt tudjunk gyakorolni a testünkön és tudjunk reflektálni a jelzéseire, illetve legyen a kezünkben olyan eszköz, ami valóban működik. Ez egyfajta szabadságot ad szerintem és egy biztonságérzetet, hogy ha szembe is jönnek velünk a kihívások, van a kezünkben megoldás.
*Nagyon fontos!
Ezek az olajak valóban terápiás tisztaságúak és hatásúak, de nem helyettesítik az orvosi kezelést, a diagnosztizálást pedig főleg nem! Támogatás, nem gyógyítás.
Viszont! ;)
A kisebb kellemetlenségekkel, mint láz, megfázás, torokgyulladás, és társai, amivel alapvetően nem mennél közösségbe, ide nyugodtan jöhetsz, a rutinos vendégek tudják, hogy egyrészt immunis vagyok, másrészt vannak “titkaim” meg “boszorkányfőzeteim”, amikbe akármi, bármi is van, attól egy-két napon belül jobban lesznek, de hogy a láz nagyon hamar lemegy, az tutibiztos! :)
A legmeghatározóbb élményem ezzel a technikával egy Lyme-kór volt.
A barátnőm borzasztó bőrben volt, elkezdett emelkedni a láza és már nem ment szépen, dezorientált volt és mind a 4 végtagja fájt, megbeszéltük, hogy amíg a párja ide nem ér és be nem viszi ezzel a lázzal a sürgősségire, addig én megcsinálom az egyik protokollt, mert ez elég ijesztő.
Az első rétegezést követően 20 perc múlva mértük a lázat, az nagyon szépen lement, bőven a hőemelkedés alá és a karjai már nem fájtak, egészen magához tért.
A második rétegezés után 10 perccel már a lábai sem fájtak, a testhő maradt, a furcsa közérzet is elmúlt. Voltak páran körülöttünk, mindenki nagyon meglepődött :) én is, mert nem gondoltam volna, hogy ez ilyen gyorsan megadja magát és azóta is jól van, köszöni szépen :)
Semmire nincs garancia, de több ilyen történetem van, minden alkalommal csak szerelmesebb leszek azokba az eszközökbe, amik a kezemben vannak és végtelen hálás, hogy mindezt megélhetem
Számtalan energetikai rendszer foglalkozik mindenféle pontokkal és oldásokkal és ezek közül tényleg sok működik is. Onnan tudom, hogy használom őket.
Ha ezen a felismerésen túl vagyunk, akkor érdemes számba venni azt, hogy a fizikai, mentális és lelki stressz okozta feszültség és kényelmetlenség vagy ismétlődő helyzetek hosszú távon hogyan írhatók felül az életünkben. Leginkább végleg.
Van-e fejlődés benne és az merre tart, illetve a rendszer mennyire állja meg az emberi minőség és az idő próbáját?
Ezekre a kérdésekre kerestem főleg a választ, amikor szembe jött velem az Access.
Van “elméleti” és gyakorlati része, én a Bars kezelésekre invitállak. A fejen található 32 pont mindegyike egy-egy életterületért felelős, ezeknek az érintésével az ott található blokkokat oldjuk. Igen, nem kell messze menni, ezek nagyon régi tanítások, és pont az tetszik benne, hogy egy összefogott rendszerben van tanítva, a mai ember számára is érthetően, befogadhatóan és fokozatokban gondolkodva.
Ilyen területek pl a pénz, a kreativitás, a párkapcsolat vagy alapvetően a kapcsolatok, a teremtéseink, a szexualitás, gondolkodásminták (vagy struktúrák - imádom, hogy itt is így hívják!), idővel kapcsolatos nehézségek, önbizalom, stressz, alvásproblémák… szóval nagyon sok mindenre megoldás lehet.
Ez egy mély relaxációs kezelés, amikor az agyad azon a hullámhosszon van, amin azoké, akik nagyon régóta meditálnak. Egy dolog kell hozzá, befogadás.
Megérintem ezeket a pontokat, futnak a bárok/programok, te pedig szépen engeded el vagy tudatosítod és ha fekete öves önismereti úton járó vagy, akkor otthon megdolgozod a felmerült kérdéseket, képeket, érzéseket, ha úgy érzed, hogy erre van szükséged.
Nekem is van naplóm…
Mint minden itt nálam, ez is lehetőség, rajtad áll, hogy mit kezdesz vele. Már tudod, ha jársz hozzám, hogy a változási képességeden és hajlandóságodon áll vagy bukik, de nyugi, ez nem lóverseny, én sem veszek be minden kanyart elsőre.
Időben változó, kb egy órát elvisz, ez nagyon egyénfüggő, úgyhogy ezzel kell majd kalkulálnunk. A SOC kezeléssel simán keverhető, a masszázshoz kell majd kreativitás, de ezt bízd rám. A testtartásjavítással nem fogunk beleférni valószínűleg, ha csak nem 40 kg vagy és 160 cm környéke, hogy csak úgy végigszaladok rajtad.
Személy szerint a SOC protokollal keverném, ha ilyen vágyam lenne, mert ott tudunk érzelmi olajakkal is dolgozni egy picit.
A kezeléseim között rugalmas az átjárhatóság, azaz akkor sem kell többet fizetned, ha pl. a masszázst/csontkovácsolást/testtartásjavítást szeretnéd kombinálni SOC applikációval. Illetve van lehetőséged bérletet vagy ajándék kártyát is venni, aminek az előnyeiről a Blog fül alatt tájékozódhatsz :)
Nekem sokszor könnyebb, ha előre jelzed, hogy kombináltat szeretnél, akkor úgy készülök! De ha ezt a helyszínen álmodjuk meg, az is rendben van.
Az ár egységesen alkalmanként:
58 € / 23.000 Forint
Az ár euróban értendő, de a számla kiállítása és a fizetés forintban történik. A foglalást megelőző 48 órán belüli időpontlemondás esetén a kezelés árát a vendégnek meg kell térítenie!
Révész Krisztina vagyok, végzettségem szerint gyógymasszőr. Erre az alapra tanultam sokat az évek alatt.
Korábban versenysportoltam és zenéltem is, mind a kettőben jó voltam. Már felnőtt koromban derült ki, hogy bal oldali, veleszületett csípőficamom van, majd később egy térdsérülés miatt ín-izom átmenet szakadásom lett. Mára eljutottam oda, hogy nincsenek fájdalmaim és egy férfinek is becsületére válik, olyan súlyokkal edzem.
Innen van bennem az a megállíthatatlan erő és akarat, amivel tudok dolgozni, ami miatt pont a strukturális munkát választottam!